A ZENEKAR TÖRTÉNETE...

A zenekar története egészen 2008 nyarára vezethető vissza, amikor is Aradi András lett a Bonyhádi Evangélikus Gyülekezet lelkésze, aki korábban többek között a Promise zenekarban is játszott. A gyülekezet ifjúságában több zeneszerető ember is volt akkor (és hála Istennek van azóta is), így gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Bálint az események hatására előszedte, egy régi ötletét, ami Ádám és Éva jól ismert bibliai történetének megzenésítését takarta. Az októberben elkezdett munka 2009 tavaszára hozta meg gyümölcsét. Először gyülekezetünkben, később az országban többhelyütt adtuk elő, 2010-ben még Németországban is az erdingi testvérgyülekezetünknél.

Sokan érdeklődtek a folytatás után, aminek köszönhetően a zenekar 2011 februárjában elkezdte összerakni az új darabot, ami hasonlóan "Az eredendő bűn"-höz, egy komplett előadás képvetítéssel, videókkal és tánccal kiegészítve. Már 2011 májusában is bemutattunk egy félkész változatot, de a november 18-i lemezbemutató 'előadás' volt a premier, aminek a címe "Háttal a vonaton". Szívesen lépünk fel bárhol az országban és határon túl is amerre csak hívnak, hogy hirdetni tudjuk a jóhírt, az üzenetet :)

Gábriel zenekar a Szélrózsán

Jelenlegi tagok:
Antal Bálint - ének, gitárok, zongora
Antal Zsófia - zongora
Antal Dániel - fagott
Aradi András - cselló, ének (narráció)
Aradi Rebeka - ének, csörgő hangszerek
Arndt Bernadett - hegedű, vokál, csörgő hangszerek
Ányos Andrea - hegedű, vokál
Győrffy Lajos - hegedű, akusztikus gitár
Hitter Kitti - tánc
Hitter Zsolt - tánc
Jászberényi Imre - technikus
Jenei Jószef - dobok, narráció
Juhász András - akusztikus gitár, vokál
Juhász Janka - tánc
Kálmán Ákos - basszusgitár
Rein Ákos - zongora
Schleinig Máté - klarinér
Varga Zsófia - fuvola
Várkonyi Ádám - trombita
Kapcsolat - Facebook - Weblapszerkesztés: antalbalint1@gmail.com